2016
június
10.

0

Ejtett szemes hullámok

A minta érdekessége, hogy magához a fonal festéséhez igazítottam, ad hoc jelleggel készültek a hullámok, az előre meghatározott  színeknél, esetünkben krém és zöld. Így ebből a két színből nagyobb felületeket kaptunk, szellősebbé tették a fonal festését is, míg a sötétebb kék, lila árnyalatok velük együtt hullámozva körül ölelik őket.

 

A minta elsősorban rövid színátmenetes festésű fonalakkal mutat jól.

 

A minta könnyű, elsősorban a ráhajtásoknál a ráhajtások számára kell figyelni de érdemes arra is figyelni, hogy arányosan alkalmazzuk a hullámokat egyenletesen elosztva az egész felületen. Minél nagyobb felületet kötünk a mintával annál mutatósabb.

 

A minta kétoldalas, alkalmas kendők, stólák valamint nyári felsők, ruhák kötéséhez.

 

A képen látható minta részlet Tahiti szellő fonalból készült.

 

ejtett szemes hullámos minta

Alapminta lusta kötés

 

Az alap minta lusta kötés, méghozzá fordított szemmel csavartan kötve, jobb tartást kölcsönöz a lusta kötésnek. Erről bővebben is írok a lusta kötés bejegyzésben.

A hullámokat ejtett szemekkel formáltam az alábbiak szerint.

 

 

Hullám minta, ejtett szemekkel

 

Különböző számú ráhajtásokkal érjük el a különböző, egyre növekvő majd csökkenő szálhosszat a mintában. A ráhajtásoknál simán kötöttem a szemeket, de csak és kizárólag a ráhajtások mellett.

 

ejtett szemes hullámos minta

egy szem sima, egy ráhajtás, egy szem sima két ráhajtás (kétszer) egy szem sima három ráhajtás (háromszor- kilencszer tetszés szerint), majd ismét egy szem sima két ráhajtás (kétszer), majd végezetül egy szem sima egy ráhajtás. (Fokozatosan növeljük , majd csökkentjük a szálhosszat a ráhajtások számával.)

 

A következő sorban a ráhajtásokat leengedjük a tűről,  fordítottan kötjük a szemeket, az alapminta szerint.

 

Nehézséget okozhat

 

Előfordulhat hogy ijesztőnek találod leengedni a ráhajtásokat a tűről, rossz érzéssel párosul, hiszen a legritkább esetben örülünk ha leesnek a szemek a tűről…

 

Ügyeljünk arra, hogy csak a ráhajtásokat engedjük le a tűről, az ujjunkkal tartsuk meg a következő szemet, kössük le majd húzzuk meg a szálat.

 

Hasonló minta, végig a soron azonos ráhajtással, szálhosszal kötve az ejtett szemek>>>

 

ejtett szemes hullámok

+1 tipp

 

Hosszanti irányban alkalmazva  is nagyon jól mutat a minta, a lusta kötés kissé nyúlik, ezt mindenképpen vegyük figyelembe.

 

Tetszik a minta add tovább!

Szólj hozzá!