Te is fonalimádó vagy?
Lányok újabb pályázat indult!
Ezúttal esszéket, rövid kis történeteket várok akár saját akár ismerősöd, hozzátartozód valós sztoriját! Lehet szívfacsaró, megható történet lehet vicces már már groteszk történet.
Milyen kreatívak is vagyunk mikor meg kell magyarázni miért is volt szükség arra a fonalra! Legyetek most is kreatívak! 🙂
A szavazókat kell megfogni vele, a tét három klassz kötésminta könyv, melyet szívből ajánlok minden fonal imádónak!
Főnyeremény egy általam is imádott klassz kis kiadás, kezdőknek is ajánlott de az igazán profik is találnak benne új dolgokat.
“A legszebb kötésminták Tárháza”
ötletek tanácsok 300 kötésmintához, csipkemintától a csavart mintáig minden típusú válogatott minták…
Ezen kívül még két klassz kis könyvet lehet nyerni mely 200 színes mintát tartalmaz, legjobb módja a felhalmozott fonalak felhasználásának, minden kis maradék hasznosításának.
Van mit ugye lányok?! 🙂
A pályázatot és a pályázati részleteket A Kössünk Lányok közösségi oldalán itt találjátok!
Lássuk milyen bátrak vagytok lányok! 🙂
Székely Ferencné
1956-ban még csak hat éves voltam. Édesapámat behívták katonának, édesanyám egyedül maradt három gyermekkel. Egy nagyon kicsi faluban éltünk és nagyon meg kellett küzdeni a napi gondokkal. Órákat álltunk sorba kenyérért, zsírért, legtöbbször én. Amikor édesanyámnak is sorba kellett állni mindig hozta magával a kötését. Nagyon szépen tudott kötni és mindig új, meg új mintákat talált ki. Az általa kötött pulóverekben mindig megdicsértek bennünket és mi olyan büszkén viseltük.Azért is mert nagyon sokat kellett neki dolgoznia azért, hogy nekünk ilyen szép kötött dolgaink legyenek. Voltak a faluban tehetősebbek akik megkérték kössön nekik is. Gyapjút hoztak amit aztán édesanyám font meg, festette és kötötte a fonalat. Ilyenkor ha tehettem mindig eléje kuporodtam egy sámlira és figyeltem hogyan dolgozik. Észre se vettem és én is megtanultam kötni. Ettől kezdve a magam varrta rongybabáimnak mindenféle kis maradék fonalból kötögettem. Édesanyám mindig megdicsérte a munkám, ha nem jó volt elmagyarázta mit javítsak rajta. Az ö tudásának, szorgalmának köszönhetjük, hogy átvészeltük azt a régi nehéz időszakot.Mert az volt. Azért, hogy ne éhezzünk éjszakákon át fonta sodorta a gyapjút, kötötte másoknak a kardigánokat és közben türelemmel, szeretettel tanítgatott engem is kötés tiszteletére. Ma 86 éves az édesanyám és már nem tud kötögetni, csaknem teljesen vak én gondozom. Annyi év után karácsonyra kötöttem neki egy mellényt – ö szerinte pruszli – amikor felvette könny csillant a szemén és csak annyit mondott nem tanítottalak hiába.