
Függőleges dupla fogyasztás
Más néven három sima szem összekötése középhangsúlyosan.
Talán ez az a művelet, ami legtöbbeteknek fejtörést okozott vagy még soha nem is hallottatok róla, de még valószínűbb, hogy nem jól kötöttétek össze a szemeket és/vagy elrettentett attól, hogy egyáltalán belevágjatok a csipke kötésbe.
Először is nem ördögtől való művelet, te is megtudod csinálni, a kérdés az, hogyan a Te kötésstílusodban.
Kötéskép
Kötés jel
Rövidítése, elkészítése
3 ásáth – 2 szemet egyszerre simán átemelünk, 1 sima szemet kötünk, az átemelt szemeket áthúzzuk a lekötött szemen
Viszont ez így csak akkor működik, ha az első szálba kötöd a sima szemet, amennyiben hátsó szálba kötsz másként kell összekötni a szemeket. Legegyszerűbb módja ha átforgatod a két szemet, ezt követően elölről tudsz szúrni a szemekbe és ugyan azt az eredményt kapod, mintha eleve így kötnéd a szemeket.
Tipikus hiba még hogy a két szemet egyenként veszed át a tűről nem együttesen, így nem fog a második szem előre, áthúzást követően felülre kerülni.
Ugyancsak hibás kötés képet kapunk ha nem elölről szúrjuk a szemeket, akkor is ha alapból jó irányban állnak a tűn.
Minták amelyben alkalmazzuk
Pár példa minta, a teljesség igénye nélkül:

Zsuzsanna Szabóné Schmitz
Érdeklődnék, hogy a fogyasztás függőlegesen videót a bénázásom miatt nem
tudom megnézni, vagy még nincs meg ?
Nagyon jónak tartom a filmeket és örülök, hogy megcsináltad Gyöngyvér.
A segítségével ügyesebben megy a kötés.
További jó munkát!
Üdvözlettel Zsuzsa /Szabóné/
Erdei Gyöngyvér
Még nincs meg a videó, szerintem leírás alapján is meg lehet csinálni, ne várjatok a videóra. 🙂
Nyikon Imréné
Biztosan van olyan ügyesek jól kötők igen,de szerintem elég sokan nemtudjuk elkezdeni sem a rajz alapján,.Bőviteni nem tudom a mintát.Ha lehetne,megoldható nagy segitség lenne a videó.
Erdei Gyöngyvér
Érdemes megtanulni a rajz olvasását, ehhez is nyújtok segítséget.
kiss margit
Gyöngyvér egy kérdésem lenne. A 2 szem leemelése is az első szálból történjen? 😀
Erdei Gyöngyvér
bizony úgy ahogy első szálból kötöd a simát és ami még fontos hogy együtt veszed át a két szemet…
Sümeginé Éva
Kedves Gyöngyvér. Én ha nem körben kötök,akkor hátsó szálból kötöm a simát. Írod hogy ez esetben másképp kell a fogyasztást elvégezni. Erre hol találok választ? Köszönöm,Éva
Erdei Gyöngyvér
Sokféle kötést láttam már, egész egyedi megoldásokat is, így mondanám, hogy mindenkinek magának érdemes kikísérletezni kinek mi áll kézre. Szerintem legegyszerűbb megoldás a két szemet átforgatni a tűn , így úgy állnak mintha eleve így kötöttük volna és elölről szúrva a szemekbe azonos kötésképet kapunk, mintha így kötöttük volna alapból a szemeket. Viszont ezzel a módszerrel a megszokott módon kötünk és csak az érintett szemekre kell jobban odafigyelni.
Pipi
Ęn anno annyit kötöttem,hogy na!!De ilyen nyakatekert leírást,hogy “középhangsúlyos” meg “függőleges fogyasztás” életemben nem láttam.Nem lehet,hogy valami ostoba tükörfordítás kűlföldiblapokból?? Hajdan volt a sima szem,a fordított,ráhajtás,leemelés,és a legkomplikáltabb minta is gond nélkűl kijött.
Erdei Gyöngyvér
Nem nem az. Van tovább is mint a leemelés…
Én meg azt tapasztalom, hogy a többség nem ismeri ezeket az alap műveleteket. Vagy bele se fog vagy rosszul köti a mintákat, akár hány évtizede is köt.
Paulics Maya
Kedves Gyöngyvér !
Nálad vásárolt maradék fonalakból kötök most egy mellényt.Látom hogy karöltő és eleje fogyasztásnál új technikák vannak. Nem értem a logikát a “röviditett sorok német “technikánál.Ezzel lehet V alakú nyakat fogyasztani?.A jobbra és balra dölő fogyasztást
értem kipróbáltam és az megy. A kötésnél addig eljutottam, hogy körkötés végén ketté vettem az elejét és hátát.Na most hogyan tovább.! / 14 éves fiú mellény/
Jó lenne egy teljes leirás ha nektek van Meg is vásárolnám ha lehet.Személyesen nem tudok elmenni, mert három gerincműtét után vagyok.Csak házhoz szállitást tudok fogadni..
Üdv. Maya