Szemek lekötése, leláncolás
Ahogy minden másra, a munka lezárására is több megoldás áll rendelkezésre, egy egyszerű, szép és nem utolsó sorban rugalmas technikát mutatok be most neked.
A legtöbb munkámat sima szemes leláncolással fejezem be.
Elkészítés
Kötünk két sima szemet, a két szem a jobb tűre kerül, a bal tűvel hurkoljuk át az első szemet a másodikon. Addig ismételjük a műveletet, míg csak egy utolsó szem marad.
Elvágjuk a fonalat és áthúzzuk az utolsó szemen.
Egyéb tudnivaló
Ha vissza szeretnénk bontani a lekötést, a szálat ki kell húznunk az utolsó szemből és szépen visszafejthető az egész.
Amennyiben kész vagyunk, szorosan húzzuk meg a szálat a végszál eldolgozása előtt.
A bemutatott módszerrel nagyon szép láncsort képezünk a munka végére. Minta kötése esetén követhetjük a mintát, pl. két szem sima két szem fordított, a soron következő szemeket e szerint kötjük majd a bemutatott módon az előzőleg kötött szemet áthurkoljuk.
Még rugalmasabb megoldáshoz kattints ide nézd meg a Rugalmas leláncolás elkészítésének módját is.
+1 Tipp
Kendők, szoknyák befejezésénél az utolsó sort simán kötöm a visszáján, fordított a színén, majd simán láncolom le a szemeket. Jó lesz a tartása, nem kunkorodik vissza.
Tetszik a bejegyzés? Add tovább!
Kötött kedvenceink a Fonalparadicsomban
Régebbi lapszámok és lapcsomagok egy helyen.
Aktuális készlet

Magdi Goldschmied
Nagyon szép,gyors és mutatós.
Pap Jánosné
Üdvözlöm!
Hosszú évek kihagyása után újból kezdtem kötni,de most megakadtam!A hátával kezdtem,most ott tartok,hogy “…láncold le a középső 22 szemet és külön kösd tovább”!
Na de hogyan?! Elfelejtettem!A középső leláncolandó szemeket külön tűre szedem,vagy a külön kötendő vállrészt veszem külön tűre:Megakadtam!Kérem a segítségét!Köszönettel!
Hajni
Erdei Gyöngyvér
Kedves Hajni, ha leláncolod a középső szemeket, magad is tapasztalod, hogy nincs vissza út, nem tudod egyben tovább kötni a megmaradt szemeket oda vissza. Végérvényesen elszakadnak egymástól a középen leláncolt szemek miatt, így a szélső szemeket csak külön tudod tovább kötni, egyszer egyik oldalon, majd a másik oldalon.
Pap Jánosné
Kedves Gyöngyvér!
Egy újabb problémám adódott!A mintaleírások általában 38-40-es méretre íródnak,ehhez közlik,hogy hány szemmel kell kezdeni a pulcsit.Amíg a lányomnak kötöttem ez az információ meg is felelt,ezek az Ő méretei.Most magamnak szeretnék kötni,de az én méretem már 48-50-es,sehol nem találok erre vonatkozó infót,hány szemmel kell kezdeni egy ilyen méretű pulcsit.Szerintem ez már matematika,képtelen vagyok kikalkulálni a szükséges szemszámokat.Mennyi fonal kell egy könyökig érő pulcsihoz az én méretemre? Köszönöm a segítségedet!Üdv.:Hajni
Erdei Gyöngyvér
A kérdésedre a válasz egy tanfolyamba sem férne bele. Kötéspróbával át tudod számolni a szükséges szemszámot a kívánt méretre. A kössünk lányok oldalon vannak nagyméretű modell leírások, a csoportban tudunk segíteni is, akár online akár személyesen a foglalkozásokon.