2013 november 9.
Kategóriák: Csavart minták · Kötés · Minták
0

Huncut csavarok

Gyerek korom óta kötöm és imádom ezt a mintát, nagyon látványos, szeretem ahogy megtörik a fény a mintán, a két különböző mintával kötött négyzetet a csavarás mintegy egyesíti.

Egyik négyzet sima kötéssel készül a másik lusta kötéssel a sima négyzet utolsó sorában csavarunk, majd váltjuk a négyzeteket.

Minta képe

huncut csavarok 002

Minta rajza

huncut csavarok

Elkészítés

A minta 16-al osztható szem számból áll (8+8) és 20 soros (10+10).

Egyszerű a kötése, a színén 8 szem sima, 8 szem fordítottat kötünk, a visszáján végig fordítottat.  A kilencedik sorban csavarás a sima négyzetben, a 10 -ik egyben záró sorban minden szemet fordítottan kötünk. A második szakaszban váltjuk a négyzeteket és ugyan úgy dolgozunk tovább, a simán kötött és csavart négyzetre, lusta kötéssel kötünk és fordítva.

Csavarás: 8 szemes csavarás, 4- 4 szemet csavarunk meg, az első négy szemet segédtűre vesszük, majd a következő négy szemet simán kötjük, ezt követően a segédtűre vett szemeket is simán kötjük.

Segédtű nélkül is dolgozhatunk, hüvelyk ujjunkkal a tűhöz szorítva a levett szemeket.

A minta kétoldalas verzióját is kidolgoztam, itt találjátok. A kétoldalas verzió sálak kötésére is alkalmas.

Minták a Fonalparadicsomban

Kötés- és horgolásminták részletes leírásokkal.

Minták megtekintése

Kötött kedvenceink a Fonalparadicsomban

Régebbi lapszámok és lapcsomagok egy helyen.

Aktuális készlet

Szólj hozzá!