2014 március 26.
0

Felemás rombuszok

Felemás rombuszokA rombusz alsó fele különleges áttört mintával van megkötve míg a másik fele sima kötés.

A minta nem túl bonyolult, de nem is szokványos megoldásokból áll össze, több soron is változó a szemszám.

A Rombusz közepén a közép hangsúlyos dupla fogyasztással két szemet fogyasztunk, melyet a következő sorban szaporítunk vissza.

A rombuszok csúcsánál egy plusz szemünk keletkezik, melyet a következő sorban tüntetünk el, ez inkább a leszámolható rajz jelölésénél volt gond mint a kötésnél, így egyedi jelölést alkalmaztam.

Egy kockába került a sima szem és egy ráhajtás. (pirossal jelölve)

A kezdő és a záró sorunkban is kilenc szemes a mintaegység.

Felemás rombuszok leszámolható rajz:

Felemás rombuszok leszámolható rajz

A teljes mérethez nyisd meg a képet új lapon.

A minta 24 sorból és 9 szemből áll. Plusz 9 szem a széleken plusz a szélszemek.

A mintát a kilencedik sortól ismételjük.

Körkötésnél nincs szükség a szélső kiegészítő tört mintákhoz, az alap mintaegységet ismételjük. Újabb mintát a kilencedik sortól kötünk.

Tipikus hibák a minta kötésénél

A legnagyobb kihívás még gyakorlott kötők számára is a középhangsúlyos fogyasztás az az a Függőleges dupla fogyasztás.

Figyeljünk oda hogy a jobbra és balra dőlő szemeket helyesen kössük, mindig befele zárnak a fogyasztások a rombusz szélein.

Ráhajtást ne csavarjuk meg, megcsavarva nem keletkezik lyuk a mintába.

Nem vesszük figyelembe az eltérő szemszámot az érintett sorokban.

(Pl: A rombusz csúcsánál plusz egy szem keletkezik, amit a következő rombusz első sorában rendezünk, a kezdő sorban is kell plusz egy szem a mintához.)

Megkötöttük:

Nyári rövid pamut poncsó

Rombusz mintás poncsó

Csipkemintás nyári babatakaró

Királykék tunika, nyári felső nagy méretben

Rombusz mintás csipkekendő

Rombuszmintás sapka kendőhöz

Tahiti Malaga rombuszmintás csipkekendő

Rombusz mintás tunika, nyári blúz

Rombuszmintás poncsó nagy méretben

Minták a Fonalparadicsomban

Kötés- és horgolásminták részletes leírásokkal.

Minták megtekintése

Kötött kedvenceink a Fonalparadicsomban

Régebbi lapszámok és lapcsomagok egy helyen.

Aktuális készlet

Szólj hozzá!