Cony Tutyi avagy kötött mamusz

Azzal kezdeném rögtön az elején, hogy mi is az a tutyi és hogy  mitől Cony Tutyi a Cony Tutyi.

 

A Tutyit Benke Éva kötötte aki civilben a  kézművesek Designere és ahogy ismerkedtünk, hamar kiderült hogy Ő is hódol a kötés szenvedélyének, imád öt tűvel dolgozni, szót szó követett amikor előkerült a tutyi és ahogy beszélgettünk a tutyiról egész szép kis háttér történet kerekedett ki belőle, amit szeretnék megosztani veletek is.

 

Éva Tolna megyei Jász lány, tolna megyében régebben különösen falvakon a tutyi mindennapos viselet volt, nevezhetjük szobapapucsnak, vagy akár manapság divatos mamusznak is.

Régen saját készítésű gyapjú fonalból készült.

Ha többet szeretnétek tudni a tutyiról és  származásáról, használatáról nézzétek meg ezt a kis bemutatót.

 

A kapcakötés és a tutyi története.

 

A tutyi kötését Éva egy Kónyi (Nagykónyi) öreg nénitől tanulta így adta magát, hogy a modell neve is kicsit nemzetköziesítve “Cony Tutyi” legyen. A kaptafa amin bemutatásra került a tutyi egy öreg férfi és női cipőket készítő susztertől örökölte, meg menekítve őket az eltüzeléstől.

 

Éva szívesen osztotta meg veletek a tutyi készítésének módját és ahogy egy Designerhez illik, szép templatbe helyezte leírását, elnevezte a modellt és nem utolsó sorban csodás képeket is készített róla.

 

Hozzávaló fonal, eszközök

 

 

A 38-as méret kevesebb mint egy  Magic Wool De LUxe 100 %-os színátmenetes gyapjú fonalból készült.

 

Helyettesíthető 8 szálas Regia zoknifonallal.

 

Akár maradék fonalból is elkészíthető. Gyapjú fonalból kötve akár nemezelhető is.

 

4-es zoknikötőt tű

 

2,5-es horgolótű

 

kézimunka olló

 

Méret

 

38-as lábméret

 

Elkészítés

 

 

Zoknikőtő tűkkel sima kötéssel készült a tutyi test része, a sarka egy sima egy fordított patentkötéssel, a felső szélei egy sor rövid pálcával, majd egy sor pikóval van körbe horgolva.

 

2

 

A  Cony Tutyi elkészítésének részletes leírását az alábbi letölthető fájlban megtaláljátok.

 

cony tutyi letölthető

 

Köszönet Évának a leírásért!

Hozzászólások

Szólj hozzá!