
Cikkcakk hálóminta középhangsúlyos
Ez a minta már sokkal összetettebb, jobbra és balra dőlő ismétlődő összekötésekkel és középhangsúlyos dupla összekötéssel kombinálva.
Lásd még egyszerű csipkeminta középhangsúlyos változatát.
A minta nagyobb felületeken mutat jól, az alap mintaegység négy sorának folyamatos ismétlésével.
Két változatban is felrajzoltuk, 10 és 20 szemes mintaegységben.
Mintakép
10 szemes változat
20 szemes változat
Mintarajz
függőleges középhangsúlyos duplafogyasztás
Elkészítés
Tíz és húsz szemes, négy soros egyszerű áttört minta. A rajzot jobbról balra olvassuk, a bekeretezett színes részt tetszés szerint ismételjük.
Síkban kötésnél a visszáján fedetten kötünk, ahogy a szemek mutatkoznak (forított) és szélszemet, szélmintát kötünk mintarajz szerint.
Körkötésnél a színén a páros sorokat fedetten kötjük ahogy a szemek mutatkoznak. (simán) Csak a bekeretezett színes alap mintaegységet kötjük, igény szerint ismételve.
A mintát úgy rajzoltuk meg ahogy a munka színén mutatkoznak.
Megkötöttük
A 20 szemes mintaegység a virágmintás szatyor testének mintája.
A szatyor elkészítésének a leírását a Kötött kedvenceink magazin 2022-es nyári számában található, valamint a Fonalparadicsom mintagyűjteményében is megtalálható, letölthető pdf formátumban.
A 10+1 szemes minta nyári pulóver forájában
A pulóver elkészítésének a leírását a Kötött kedvenceink 2019-es nyári számában találjátok és a fonalparadicsom mintagyűjteményében.

0