2014
május
5.

0

Rügy minta

 

Egyszerű kis csipkeminta  csupán hat szemből és nyolc sorból áll, különlegessége, hogy a színén fordítottak a szemek az összekötött szemek kivételével, melyek mintegy ráborulva a fordított szemekre keretezik azokat.

Kis levélkéket formál a minta a sima és fordított szemek váltakozása miatt kissé összehúzza a szemeket ezért is adtam a rügy nevet a mintának, mert szépen megnyílnak a kis levélkék használat közben.

 

Mintakép

 

Rügy minta középhangsúlyos változat

Mintarajz

 

rugyminta csipkeminta rajz

 

ráhajtás

függőleges középhangsúlyos duplafogyasztás

jobbra dőlő fogyasztás

balra dőlő fogyasztás

 

 

Elkészítés

 

 

Az alap mintaegység 6 szemből és 8 sorból áll.

 

Körkötésnél csak az alap mintaegységet ismételjük. A páros körökben fedetten kötünk, mivel mindig a színén kötünk a ráhajtásokat simán kötjük.

 

Ha síkban kötünk a vissza sorokban fedetten kötünk, ahogy a szemek mutatkoznak, a ráhajtásokat a visszáján fordítottan kötjük, a szélekre a szélszemeken túl a szimetria kedvéért szélmintát kötünk, a sor elején kezdésnél plusz 3 szem, a sor végénél zárásképpen plusz négy szem, lásd leszámolható mintarajz.

 

 

A jobbra és balra dőlő szem fogyasztásokat illetve a középhangsúlyos dupla fogyasztásokat mindenki saját kötési technikájának megfelelően kösse.

 

Mintaváltozat

 

Középhangsúlyos dupla fogyasztás helyett balra dőlő duplafogyasztással dolgozunk és teljesen megváltozik a mintakép.

 

Mintakép

 

Rügy áttört csipkeminta. (változat balra dőlő duplafogyasztással)

 

Szólj hozzá!