2014
január
8.

1

Virág minta

Gyönyörű áttört virágokat formázó csipkeminta, nem olyan nehéz a kötése mint elsőre tűnhet.

 

Egy új nem szokványos megoldás van benne amivel még magam sem találkoztam de egy kis odafigyeléssel szépen megoldható az is. Egyszerre kell három szemet összekötni és kilencre felszaporítani, ez a megoldás képezi a virág közepét.

 

Virágminta

 

A minta sötétlila  Merino Gold sötétlila fonalból van kötve, tökéletes párosítás! 🙂

 

A titka, hogy három szembe egyszerre szúrunk és egybe kezeljük, a kilenc szemet oly módon készítjük, hogy egyszer beleszúrunk a három szembe, majd ráhajtás ezt ismételve míg a kilenc szemet el nem érjük. A három szem együttes tartása jobb nem formálódik nagyobb lyuk még a kilencszeres szaporítással sem.

 

Az ismétlődő mintaegység 12 szemből és 15 sorból áll.

 

A mintát 12 szemmel osztható szemszámmal plusz 7 szemmel a szélmintának valamint 1-1 szélszemmel kötjük síkban.

 

Körkötésnél csak a sárgával jelölt ismétlődő mintaegységet kötjük, ismételjük szükség szerint.

 

 A minta leszámolható rajza

 

A feketével jelölt részen nincsenek szemek, pusztán technikai megjelenítéshez szükséges.

Az ismétlődő mintaegység sárgával van jelölve.

viragminta

Tetszik a minta? Add tovább!

Hozzászólások

Szólj hozzá!