2013
május
22.
Fiú kardigán
A kardigán egy vékony testalkatú fiúnak készült, saját elképzelése szerint választott színekben, kívánságára csíkosan. 🙂
A kapucni és a zseb és ezek negatívba átfordítása egy kis extra plusz hozzájárulás volt részemről. Nagyon tetszett a színválasztás, most menő neon szín az örök feketével kombinálva.
Hozzávalók
3,5 tű, segédtű (körbekötés, összekötés miatt)
60 cm fekete cipzár.
Méretek
magasság: 61 cm
szélesség: 52 cm
úja hossza: 70 cm (hosszú, patent visszahajtható)
Elkészítés
Lentről kezdtem, megkötöttem a két úját hónaljig, az elejét és a hátát egyben szintén hónaljig majd egybe vettem a három részt. Az első pár sort kényelmetlen így kötni, de nem kell varrni cserébe, aki szeretné külön – külön is megkötheti az egyes alkatrészeket, egy – egy szélszemet érdemes pluszban számolni a varrás miatt.
patent minta: kettő sima kettő fordított, 16 sor, az alján és az ujjakon egyaránt
A kardigán sima kötéssel készült.
szélek: az elejénél, a zsebnél és a kapucninál kettő sima kettő fordított.
ujja: 62 szemről indul, hónaljnál 82 szem, 10-10 szemet szaporítottam oldalanként egyenletesen elosztva.
A második csíktól fekete sávonként , oldalanként 3-3 és utolsó sávban 1 szemet szaporítottam kezdéstől a hónaljig magassága:
47 cm
A végén az úját összevarrni.
Eleje, háta:
egybe kötöttem kezdő szem 242 (1-1 szélszem, 60 eleje, 120 háta, 60 eleje)
hónaljig egyenesen kötöttem, magassága: 38 cm
A két szélén itt is két szem sima két szem fordított patentet kötünk.
Összeállítás
egy tűre összerakjuk az egyes alkatrészeket: szélszem, eleje 60 szem, 82 szem az úja, 120 szem háta, 82 szem az úja, 60 szem az eleje plusz szélszem.
Minden sorban összekötünk 2 -2 szemet a raglán új kialakításához az egyes alkatrészek találkozásánál. (29 cm raglánvonal)
Nyak, kapucni kialakítás: 29 cm raglánhosszúság után átváltunk zöld fonalra a meglévő szemekkel egyenesen kötünk tovább a kapucni kialakításához.
Zöld alapon fekete csíkok sima kötéssel a széleken kettő sima kettő fordított. 34 cm magas, 30 cm széles. (134 szem, körbe 60 cm)
A jobb tartás végett a szélén kötött patentmintát visszahajtottam és levarrtam, így akár zsinor is fűzhető a kapucniba.
Zseb kialakítása:
Utólag a patentminta tetejénél felszedtem a szemeket 44 szem és megkötöttem a zsebrészt, mintegy a kardigán negatívjaként zöld alapon fekete csík , az alapnak a zöld csíkja és a zseb fekete csíkja illeszkedjen egymásra a kardigán harmadik fekete részének feléig. Két oldalát hozzá varrtam az elejéhez, a külső részen az első csíkig szintén levarrtam az elejéhez.
A zseb is sima kötéssel készült a külső szélén kettő sima kettő fordított patent mintát kötöttem.
Jó kötést lányok! 🙂






0